A Fantom 4. rész

A férfi feleszmélt a gondolataiból. Hiszen nem ezért van itt. És különben is, ami történt, ami ezután történt annyira keserű. Keserű emlékek, keserű érzések. Ekkor tett egy lépést előre a torony széle felé. Ugyan mi értelme lenne folytatni ezt az egészet? El sem tudta képzelni, hogy juthat ennél másnak ridegebb, keményebb sors. És ő képes bevégezni ezt. Sosem volt egy félős alak. Most sem félt, csak végigjátszotta az életét. Nem hagyta nyugodni az egész. Főleg az nem, ahogy minden elkezdett hanyatlani. Amikor az élet közbeszólt…

******

Elkezdődtek az órák Christine-nel. Ahogy vártam is szépen fejlődött. Élvezet volt vele duetteket énekelni. Az áriái is gyönyörűek voltak. Annyi év után végre megtaláltam A HANGOT. És azt a lányt, akinek tudtam, hogy megmutathatom a művészetem. Persze meg kellett várnom a megfelelő alkalmat. És Christine-t is figyelmeztettem, hogy csak akkor mutassa meg mit tud, mikor ezt utasítom neki. Nemsokára el is érkezett a tökéletes alkalom.

Az én együgyű igazgatóim nem kívánták tovább a társaságomat, így túladtak az Operaházon. Nevetnem kell még most is erre a gondolatra, hisz sosem volt az övék. Sosem. A két új igazgatót díszvacsorával fogadták. Ez volt a terv. A régi igazgatók, az újak, és néhány főbb művész, ők lennének ott. A közbenjárásomra elértem, hogy Christine is ott lehessen, Carlotta pedig.. Ő meg se jelenjen. A leveleim valahogy mindig nagy hatással vannak.

Az előtte lévő nap a gyakorláson megmondtam Christine-nek, hogy itt az idő, adjon bele mindent.

-Ne rejtegesd többé a hangod, az igazi tehetséged. Kápráztasd el az új igazgatókat úgy, mint engem. Végre te lehetsz az Opera igazi csillaga.

-Mindent megteszek, hogy tetsszen nekik, és neked is óh angyal!

Később elmesélte mennyire izgult, de tudta, hogy bízhat bennem és az ítéleteimben.

Elérkezett a nagy este. Összegyűlt a társaság, a leköszönő igazgatók szép beszédet mondtak, méltatták a művészeket, az új vezetést is. Megkönnyebbülés látszott az arcukon. Oh igen látszott, mert láttam. Én mindenhol ott vagyok megmondtam. Aztán bejelentették, hogy Carlotta sajnos nem tudta tiszteletét tenni, de itt van egy ígéretes új művésznő. Aki egy szép áriát fog elénekelni.

Ekkor belépett Christine, aki körbenézett és megakadt a szeme egy fiatal férfin. Megragadta a szemem ez a momentum, de akkor még nem hittem mekkora szerepe lesz ennek. Minden szem rá szegeződött Christine pedig belekezdett. Oh, Uram! Úgy énekelt, mint egy angyal. Mint egy igazi angyal, aki a mennyből szállt alá. Ő hitte ezt rólam, de az amit akkor mutatott őt tette angyallá. A jelenlévők is szinte tátott szájjal hallgatták. Teljes megdöbbenés és totális siker. Ahogy befejezte hatalmas taps fogadta, főleg attól a férfitól. Még gratulált is. Kérdezgették ki a mestere, hol tanult, de csak szerény mosollyal nyugtázta a kérdéseket. Ezután az új vezetés megköszönte, és megragadta az alkalmat, hogy bemutassa az Opera új támogatóját Raoul de Chagny vikomtot. Ő volt a rejtélyes férfi. De nem tudtam mi köze van Christine-hez. Ki kellett derítenem.

Hamar alkalom nyílt a vacsora után, mikor is az öltözőjébe invitálta. Ahova én is követtem őket. Némán hallgattam az alábbi beszélgetést:

-Raoul el sem hiszem, hogy te vagy az! Mióta is nem láttalak, gyakorlatilag a gyerekkorunk óta!

-Igen, régen volt már. De a mai napig emlékszem, hogy hoztam ki a sálad a tengerből. És emlékszem apádra, aki annyit hegedült nekünk. A sejtelmes nyári éjszakákra..

-Ahol misztikus északi meséket meséltünk egymásnak. Oh Raoul! Annyira örülök neked!

-Én is Christine! De hogyhogy te itt, hogy kerültél te ide?

-Tudod apám itt hagyott egyedül a földön, de megígérte, hogy elküldi a zene angyalát. És tényleg elküldte! Az angyal segített, hogy így énekelhessek!

-Christine angyalok nem léteznek. Csak a képzeletben.

-De igenis! Tudom hiszen hallottam.

-Jól van, nem akartalak megbántani. De most inkább gyere, annyi mindent kell bepótolnunk!

-Hova? Ilyen későn? Nem hiszem, hogy jó ötlet az angyal nagyon szigorú.

-Talán nem fog megsértődni az angyalod, ha beszélsz egy régi barátoddal. Emlékezz milyen szép volt régen!

-Talán tényleg nem lesz belőle baj. Csak egy kicsit megyek el. Várj meg kint míg elkészülök! Sietek!

Raoul pedig kiment. Meg akartam szólalni, kerestem a szavakat, de erre nem tudtam hirtelen mit mondani. Az érzéseim ellenben világosak voltak. Dühöt éreztem, mert elárult engem, féltékeny voltam, mert mást választott, csalódott voltam, mert azt hittem értékeli, amit érte teszek. Ilyen rossz érzések kavarogtak bennem, de inkább visszatértem a birodalmamba, mintsem, hogy szóljak. Csak bámultam magam elé, az agyamon számtalan gondolat futott át. De egyet biztosan tudtam ennek a kis találkozónak meglesz a következménye. Ha kell akár súlyos is. Mert senki, senki sem szórakozhat a Fantommal!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés