Első és legalapvetőbb történetem következik: A Fantom története. Nem fűznék hozzá sokat szerintem mindenki hallott már róla. Ez a történet a saját, azaz a Fantom szemszögéből készül. Itt szeretném megköszönni támogatómnak és múzsámnak Eliffe-nek, hogy felfedezte bennem az írás képességét, és az ő lelkesedésével én is kedvet kaptam rá. Nem húznám tovább a szót. Úgyis minden kiderül.

A Fantom 1. rész

A férfi a toronyból nézett kifelé. Nyugodtan vette a levegőt, a tekintete a távolba meredt. Számtalan gondolat futott át az agyán, az elmúlt évek történései. Tudta, hogy egyszer mindennek vége lesz. De titokban azt remélte, bár igazán nem hitt benne, hogy nem így fog. És mégis. Belefáradt az életbe, megtépázott lelke ezernyi sebtől volt torz. Itt állt hát szeretett Operaháza tetején, és a végső tettre szánta el magát. Már minden mindegy volt, de ahogy ott állt még egyszer utoljára elrévedt, és lassan visszatért a múltba.

****************

Minden pár éve kezdődött. De jaj! Mit pár éve! Mióta megszülettem a sorsom azóta kísért, a természet kegyetlen tréfát űzött velem. Emiatt kell szenvednem, emiatt nem lehetek soha boldog, és emiatt vagyok én az emberiség kitaszítottja. Ez a torz arc, ez a borzadály mely elvesz minden esélyt tőlem. De minden jól alakult volna ha Christine nem veszi le a maszkot. Miért?! Miért is kellett szerencsétlen bolond! Pedig mikor először hallottam énekelni tudtam, hogy ő az én múzsám, ő az akit oly régóta kerestem.

Az a nap pontosan olyan volt, mint a többi másik, az operaház alatti birodalmamban dolgoztam életem fő művén, a darabon, amit majd megünnepel a világ. De egyelőre csak az enyém volt, az én titkom, az én művészetem. A komponálás közben észre sem vettem, hogy eltelt az idő, és mikor rádöbbentem siettem páholyomba, amit a két ostoba igazgató volt szíves fenntartani. Nem tartottam nagyra őket, és könnyű volt elérni, hogy mindendben engedelmeskedjenek. Meg is fizették volna az árát, ha nem teszik.

Ahogy számítottam rá a páholy most is üres. Ha egy dolgot megtanultam az az, hogy a céljainkat bármi áron el lehet érni. Ha kell szép szóval, ha kell.. hát mással. A Hannibal volt aznap a színen Carlottával a főszerepben. Nem voltam vele elégedett. Túlontúl fent hordta az orrát, és a hangja bár nem volt rossz, de semmiképp sem ért fel a művészetemhez. Elkezdődött én pedig átadtam magam a zene élvezetének. Igen, a zene nagy szerepet játszott az életemben. Megvolt bennem a tehetség, és tudtam, hogy olyan naggyá válhatok mint eddig senki soha. Persze éreztem, hogy nem feltétlen értenék meg, de ez egy másik kérdés.

És akkor egyszer csak meghallottam. Az a hang bár kevésbé volt erős, de kristálytiszta volt és tudtam, hogy ha segítek neki az Opera csillagává válhat. Miután behunyt szemmel hallgattam, látnom kellett ki is az. Egy új arc volt. Vagyis nem is annyira új. Láttam már korábban a balerinák közt. Őszintén meglepett ez a fordulat. A táncosokról is megvolt a véleményem: léha nőcskék, akik a felsőbb körökben keresik a biztos boldogulást, nem átallva erkölcsileg mélységekbe zuhanni. De ő, Ő más. Éreztem, hogy más. Ekkor elhatároztam magamban, meg kell tudnom ki az. Az igazgatók révén ez nem lesz nehéz. Az előadás további része az Ő bűvöletében telt, majd elérkezett a darab vége.

 Ahogy visszatértem a világomba azonnal levelet írtam nekik. Persze a lány ügye mellett emlékeztettem őket esedékes fizetésemre is. Elvégre senki sem várhatja el, hogy ingyen igazgassam az Operát. A földalatti labirintusban hamar eljutottam az irodájukhoz. Nem volt nehéz feladat, nálam jobban senki sem ismerte. A szokásos helyre tettem a levelet, majd visszatértem, hogy nyugovóra térjek. De az esti előadás, az a lány, az a hang nem hagyott nyugodni. Ahogy virrasztottam megszállt az ihlet is, ez a hang, igen, ezzel minden más lesz. Nem tudtam volna pontosan meghatározni mit keresek, de tudtam, hogy megtaláltam. Így telt el a hangok közt az éjszaka, mígnem elérkezett a másnap reggel…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés